Történelem:
A Vietnam szó hallatán sokaknak mindjárt a háború és a pusztítás jut eszébe. Ezen nem is szabad csodálkozni, hiszen a hatvanas és hetvenes években a harcokról érkezett jelentések a híradások állandó részét képezték.
Vietnamnak a krónikák szerint közel ötezer éves történelme van. Az időszámításunk előtti IV. és III. század elején Vietnam északi részén a Közép-Kínából bevándorolt Lac-Viet törzsek szövetséget alkottak Van Lang néven, amely i. e. 257-ben beolvadt az Au Lac néven több kisebb törzsszövetség egyesítésével megalakuló államba. A történészek feltételezik, hogy az Au Lac elnevezés a tay-au és a lac viet törzs nevéből származik, amelyeket Thuc Phan egyesített, aki egyben az új állam uralkodójává vált An Duong néven. Nagy erődítmények, csatornák építése és a korabeli főváros (Co Loa) alapítása fűződik a nevéhez. Kínai mintára szervezte meg az államigazgatást, hadsereget állított fel, bevezette a hieroglifikus írást és pénzt veretett. 111-ben Au Lacot Kína bekebelezte, és Giao Chi néven tartományává tette a korábban virágzó birodalmat. A kínai feudális kultúra ezután erős hatást gyakorolt az országra. Az egy évezreden keresztül tartó kínai elnyomás ellen több nagy lázadás tört ki. Az ország formálisan 939-ben szabadult fel a kínai uralom alól (Ngo Quyen vezetésével), de ezt követően is Kína vazallusa maradt.
Vietnam 1069-ben meghódította a mai Közép-Vietnamban fekvő Csampa Hindu Birodalmat. Kína 1164-ben hivatalosan is kénytelen volt elismerni az egyre erősödő szomszédos állam függetlenségét, Annam-Quoc Királyság néven.
A Tran-dinasztia hatalma alatt Vietnam a mongol hadak három inváziós kísérletét is sikeresen visszaverte. 1407-ben a kínai Ming-dinasztiának 20 évre ismét sikerült hatalma alá hajtani az országot. A felkelések élére álló Le Loi nemesember alapította meg a második Le-dinasztiát. Ebben az időszakban épült ki a közigazgatási szervezet, született meg az első törvénykönyv, virágzott fel a nemzeti irodalom (e kor legismertebb írója Nguyen Trai /1380-1442» volt). Vietnam ezekben az időkben Indokína vezető hatalmává vált.
1527-ben a Mac-dinasztia ragadja magához a hatalmat, akiket azonban az egymással összefogó két főúri család, a Nguyen és a Trinh 1593-ban elűzött az országból és visszaállította a Le család hatalmát. A 17. században viszont egymást érték a két befolyásos család közti hatalmi vetélkedések: északon ténylegesen a Trinh, délen pedig a Nguyen család tartotta a kezében a hatalmat.
A francia kereskedők és misszionáriusok a XVIII-XIX. században fontos pozíciókat építettek ki az országban. Fegyverszállítmányaikkal tovább szították a hatalmi harcot. A visszás politikai viszonyok a népi elégedetlenséget a végsőkig fokozták. 1771-ben kitört a híres Tayson-felkelés. A Tayson fivérek sikeresen harcoltak a hatalmat kezükben tartó családok, sőt a segítségül hívott kínai és az inváziós sziámi seregek ellen is. 1788-ban még egy francia lovasszázadot is sikerült megsemmisíteniük. Mivel a Tayson fivérek egyike császárrá kiáltatta ki magát, mozgalmuk elveszítette tömegbázisát, így Nguyen Phuc Anh-nak (aki a Nguyen-dinasztia egyedüli túlélője volt) sikerült véget vetnie a Tayson-uralomnak. 1801-ben 107 ezer katonát, 26 ezer tengerészt és 450 csatahajót számláló seregével visszafoglalta Hue-t, majd 1802-ben északra vonult és elfoglalta a Trinh-dinasztai fővárosát, Hanoit is, ezzel újraegyesítette az egész országot. A győztes Nguyen Phuc Anh még ugyanebben az évben Gia Long néven a császári trónra lépett. Uralkodásának idején keletkezik a vietnami nemzeti irodalom leghíresebb eposza, a "Kim Van Kieu" c. verses regény, szintén egy Nguyen-családtag tollából.
Utóda, Minh Manh császár számít a legnagyobb vietnami uralkodónak: az ő uralkodása alatt érte el történelme folyamán a vietnami birodalom a legnagyobb kiterjedését: Dai Nam (a Nagy Dél Országa) lett. A császárnak sikerült kikerülnie a sziámiak invázióját, ugyanakkor hatalmát a mai Laoszra és Kambodzsára is kiterjesztette.
A francia gyarmati uralom az 1858-as Da Nang-i partraszállással kezdődött és 1885-ben konszolidálódott a tiencsini szerződéssel, amelyben Kína lemondott jogairól Franciaország javára (korábban ui. egy régi, a vietnami uralkodóházzal szemben a formális hűbéri kötelezettségből eredően vállalt védelmi megállapodás teljesítéseként Kína katonai segítséget nyújtott Vietnamnak). A hódító háború vélt okát a misszionáriusok "megvédelmezése" szolgáltatta. Gia Long császár halála után (1820) ugyanis az európai hittérítők gyakran részt vettek az uralkodó dinasztia ellen szervezett összeesküvésekben, felkelésekben azzal a céllal, hogy megnyerjék maguknak a katolikus vallású lakosságot. Ezért császári rendeleteket hoztak a katolikus vallás betiltásáról és az e vallást gyakorlók üldözéséről. A Vietnam ellen indítandó katonai expedíció előkészítéséhez III. Napóleon francia császár megnyerte szövetségesül a katolikus Spanyolországot. A francia"spanyol hajóraj 1858 augusztusában foglalta el a Da Nang-i erődítményt, és ezzel megkezdte az ország leigázását. A harcok a hősies ellenállás miatt azonban változó sikerrel folytatódtak, de a vietnami császár végül is tárgyalásokra kényszerült, a békeszerződést 1862. július 5-én írták alá. A franciák azonban megszegték a békeszerződést, újra csak folytatták előrenyomulásukat, újabb és újabb előnyös feltételeket csikartak ki maguknak. 1864-ben sikerült megszerezniük Saigont, amit "Cochinchine francaise" néven azonnal gyarmatukká tettek. Annamra a protektorátust csak a harcias Tu Duc császár távozása után tudták végleg rákényszeríteni, miután Coubert francia admirális szétromboltatta a parti erődítményeket a fővárosban és ultimátumot intézett az annami kormányhoz, hogy vagy elfogadják a protektorátust, vagy tovább bombázza a császár székhelyét. A uralkodó 1883. aug. 21-én kénytelen volt engedni és aláírni az előnytelen szerződést. A franciáknak tehát 26 évre volt szükségük ahhoz, hogy uralmuk alá hajtsák az ország mind a három részét, amelyből kettő " Tonkin (Észak-Vietnam) és Annam (Közép-Vietnam) protektorátus, Kokinkína (Dél-Vietnam) pedig gyarmat lett.
A Tu Duc császárt követő uralkodók közül a legtöbben szintén nehezen törődtek bele alárendelt helyzetükbe, ami sokszor trónjukba került, és száműzték őket az országból. A huei udvarban 1916-ban kíséreltek meg utoljára felkelést, ekkor a mindössze 16 éves Duy Tan császár szervezett fegyveres felkelést a gyarmati uralom ellen.
Az utolsó uralkodó, Bao Dai 1925-ben került trónra. Ő volt az, aki 1945. június 18-án kimondta Vietnam teljes függetlenségét, és az Annam királya rang mellé újra felvette a Vietnam császára titulust (amit a franciák 1885-től megtiltottak az alárendelt vietnami uralkodóknak). A hatalom megkaparintásáért szervezkedő Viet-Minh Kommunista Mozgalom vezetője, Ho Chi 1945. augusztus 25-én azonban lemondatta Bao Dai császárt, majd a japán összeomlás után (1945. szeptember 2.) az ország egész területére kikiáltották a Vietnami Demokratikus Köztársaságot. Az uralkodó, hogy elkerülje a vérontást, nem támasztott akadályokat. Trónfosztásakor a következőket mondta: "Az emberek boldogsága és az ország függetlensége mindenek felett áll." Népének a következőket üzente: "Inkább leszek egy független ország polgára, mint egy elnyomásban lévő ország királya." A lemondatott császárt mint Vinh Thuy polgárt Hanoiba szállították és Ho Chi Minh elnök főtanácsadójának nevezték ki, hogy ezzel is elejét vegyék a császári hagyományokhoz ragaszkodó tömegek elégedetlenségének, illetve lázadásának.
A kommunista hatalomtartók az ország felvirágoztatását ígérték, de mint a történelmi tények mutatják, ennek éppen az ellenkezőjét tették: a sokat szenvedett nép még szörnyűbb sorba, háborúba, szegénységbe, véres önkényuralmi rendszerbe jutott (pl. 1968-ban az újévi ünnepek alatt a kommunista csapatok lerohanták Huét és Saigont és egyéb gyilkosságok sorozata mellett mintegy 5000 embert élve eltemettek!). Az új hatalom visszásságai mellett a népnek a franciák által újraindított kolonizációs kísérletektől is szenvednie kellett, akik gyorsan elfelejtették a fiatal állammal szemben vállalt kötelezettségeiket, és 1946 végén az egész országban újraindították gyarmati háborújukat, amely 1954-ben Dien Bien Phunál a vietnami erők győzelmével ért véget.
1948 és 54 között Bao Dai császár államfőként visszatért a hatalomba, de a kommunisták szovjet és kínai segítséggel polgárháborús állapotokat provokáltak. A külső-belső konfliktust 1954-ben a Genfi Egyezményben igyekeztek lezárni, amikor is a 17. szélességi fok " a Ben Hai folyó mentén " ideiglenes demarkációs vonalat állapítottak meg az ország északi és déli része között. A délen megalakult Vietnami Köztársaságban továbbra is Bao Dai maradt az államfő, míg az északi kommunista rendszerben Ho Chi Minh. Az amerikai kormányzat és a dél-vietnami rendszer ellenállt az ország (kommunista) egyesítésére vonatkozó határozatok végrehajtásának, így újabb nagy emberi és anyagi áldozatokkal járó, hosszan tartó háború kezdődött, amelynek végső szakaszában már félmilliós amerikai hadsereg vett részt közvetlenül a harcokban. Az USA két évtizedes intervenciója " az 1973-as párizsi béketárgyalásokat követően " végül is 1975. április 30-án ért véget. 1974 januárjában Észak-Vietnam megszegte a békeszerződést, és betört Dél-Vietnam területére. A harcok végül Sŕi Gňn 1975. áprilisi elfoglalásával értek véget. 1976-ban az ország egész területén választásokat tartottak, és az új nemzetgyűlés határozata értelmében az egységes Vietnam hivatalos neve Vietnami Szocialista Köztársaság lett, az ország Észak Vietnám alatt egyesült. A békés építőmunka azonban még ekkor sem kezdődhetett meg, mert egyrészt véres belső tisztogatás kezdődött a déli országrészben (több százezer értelmiségit, tisztet, állami tisztviselőt, kézművest, kereskedőt, vagyonos embert mészároltak le), másrészt a kommunista erők hadserege a szomszédos Kambodzsában újra csak háborúba bocsátkozott a vörös khmerek ellen. 1979A felszabadító vietnami katonák azonban a kívánatosnál jóval hosszabb ideig maradtak az országban, ami a nemzetközi közvélemény ellenkezésével, s ezáltal az ország elszigetelődésével járt. 1979-ben Kína egy sziget kapcsán területi vitába keveredve Vietnammal háborút indított az ország megszállására, azonban nem járt sikerrel.-ben vietnami csapatok szállták meg Kambodzsát és megdöntötték Pol Pot kormányát, ilyen módon stabilizálva Kambodzsát. Vietnam csapatait 1989-ben vonta ki Kambodzsa területéről.
Az utóbbi néhány évben Vietnamnak sikerült rendeznie kapcsolatait szomszédaival, az USA-val, és 1995 óta tagja az ASEAN-nak is. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
